A transznacionális elnyomás elleni küzdelem

A transznacionális elnyomás azt jelenti, hogy az állam határain túlnyúlva eljár azok ellen, akik külföldön élnek – a disszidensek, újságírók, aktivisták vagy a diaszpóra tagjai –, valamint családtagjaik ellen. A határozat ezt úgy definiálja, mint az államok – beleértve az autoriter rezsimeket, a velük kapcsolatban álló szervezeteket és azok helyettesítő szereplőit – szándékos cselekményeit vagy fenyegetéseit, amelyek célja ezeknek az embereknek a megfélemlítése, elhallgattatása, irányítása vagy egyéb módon történő károsítása. A szöveg hivatkozik a Freedom House kutatására: a transznacionális elnyomás becslések szerint 3,5 millió embert fenyeget, az eseteket több mint 100 országban dokumentálták, és 2014 és 2025 között a szervezet 1 375 közvetlen fizikai incidenst regisztrált 107 országban.

A határozat Európában és világszerte egyaránt Oroszországot, Kínát, Iránt és Fehéroroszországot nevezi meg fő elkövetőként. A szöveg szerint Oroszország a világ legagresszívabb elkövetői közé tartozik, és az EU-ban dokumentált incidensek közül az összes származási ország közül a legtöbbet Oroszországnak tulajdonítják. Gyilkosságokat, gyilkossági kísérleteket, emberrablásokat és zsarolásokat alkalmaz, az uniós törvényhozókat is megfenyegeti, és helyettesítő erőket vet be, beleértve a Wagner-csoportot és a csecsen halálosztagokat. Fehéroroszország aggasztó mértékű elnyomást folytat, még az EU területén is, és visszaél az Interpol vörös figyelmeztető rendszerével, hogy támadást indítson a száműzetésben élő politikai ellenfelei ellen. A határozat szerint Kína felelős a világ legátfogóbb és legszisztematikusabb transznacionális elnyomási kampányáért. Az emberi jogi aktivisták jelentéseiből a szöveg szerint kitűnik, hogy jogalap nélkül titkos rendőrségi állomásokat működtet európai területen. Irán hosszú ideje üldözi a külföldön tartózkodó, ellenzékinek tartott személyeket, és az EU területén is elnyomást gyakorol. A műveleteket a legmagasabb állami hatalmi szintek irányítják, végrehajtásukról pedig a Hírszerzési Minisztérium és az Iszlám Forradalmi Gárda gondoskodik. Európai területen dokumentáltak az ellenzéki vezetők ellen tervezett gyilkosságokat és emberrablásokat.

Az állásfoglalás arra kéri a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy az Europol-lal együttműködve hozzanak létre egy uniós mechanizmust a transznacionális elnyomásokkal kapcsolatos adatgyűjtés, nyomon követés és bejelentés céljából. A Tanácsnak ki kell neveznie egy koordinátort az ilyen elnyomások elleni küzdelemre. A Bizottságnak be kell vezetnie egy uniós fellebbezési mechanizmust az Interpol által visszaélésszerűen kiadott vörös figyelmeztetések ellen. A tagállamoknak ellenőrizniük kell, és adott esetben visszavonniuk kell az „aranyvízumokat” azoktól a személyektől, akik kapcsolatban állnak az elnyomást alkalmazó rezsimekkel. Az elkövetőket szisztematikusan felül kell vizsgálni az EU globális emberi jogi szankciós rendszerének listájára való felvétel céljából.

A jelentést a Külügyi Bizottságban Hannah Neumann (Zöldek/EFA) előadó készítette. Frakciója sajtóközleményében a következőket mondta: „Az autoriter rezsimek már nem csak otthon próbálják elhallgattatni a kritikusokat. Itt, Európában is követik, fenyegetik és támadják őket, gyakran a szervezett bűnözéssel együttműködve.” (angolról fordítva)

A jelentést 434 igen, 128 nem és 104 tartózkodás mellett fogadták el. Az EPP (169 igen, 1 tartózkodás), az S&D (126 igen), a Renew (68 igen) és a Greens/EFA (46 igen, 2 tartózkodás) túlnyomó többséggel támogatta, az Európa-párti többség egységesen állt ki mellette.

A PfE (73 ellenszavazat, 6 tartózkodás) és az ESN (25 ellenszavazat) ellene szavazott. Az ECR nagy része tartózkodott: 58 képviselője tartózkodott, 11 ellene és 8 mellette szavazott. A szélsőjobb tehát nem volt egységesen ellene. A The Left, azaz a szélsőbal is többségében tartózkodott: 31 tartózkodás, 13 igen és senki sem szavazott ellene.