A politikai elnyomás és a humanitárius helyzet Kubában

Az állásfoglalás lezárta a kubai politikai elnyomásról és humanitárius helyzetről szóló vitát, amelyre már 2026. május 19-én sor került. Hét állásfoglalási javaslatot terjesztettek elő; az S&D és a Greens/EFA egy közös javaslatot nyújtott be. Az EPP javaslatát fogadták el; az Európai Parlament Jogi Megfigyelőközpontja szerint a végleges szöveget az EPP, az ECR és a Renew nyújtotta be.

Az állásfoglalás 283 igen, 199 nem és 85 tartózkodás mellett került elfogadásra. Az EPP (140 igen, 1 nem) és a Renew (57 igen, 1 nem, 3 tartózkodás) a javaslat mellett szavazott. Az S&D (6 igen, 98 nem, 2 tartózkodás) és a Zöldek/EFA (41 nem, 2 tartózkodás) frakciók egységesen ellene szavaztak, így a proeurópai többség megosztottá vált. Az ECR is a javaslat mellett szavazott (62 igen, 1 tartózkodás), míg a PfE (a 64 szavazóból 58) és az ESN (a 24-ből 18) túlnyomó többsége tartózkodott. Az ECR, a PfE és az ESN, azaz a szélsőjobboldal szavazatai nélkül is elfogadta volna az állásfoglalást, 211:197 arányban. A The Left, azaz a szélsőbaloldal, egységesen ellene szavazott (38 szavazat).

Az elfogadott szöveg „rendkívül határozottan elítéli a kubai rezsim által végrehajtott szisztematikus elnyomást”, többek között a kínzást, a szexuális erőszakot, a halálos fenyegetéseket és a gyermekek bebörtönzését. A Prisoners Defenders nevű nem kormányzati szervezet szerint 2026. május végén rekordszámú, 1 281 politikai foglyot tartottak fogva Kubában. A szervezet az elítéltek azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását, valamint az uniós Magnitsky-törvény szerinti szankciókat követel az elnyomásért felelős személyekkel szemben, kezdve a legfőbb vezetőkkel – köztük Miguel Díaz-Canellel – és a GAESA konglomerátum vezetésével. Elítéli továbbá azt az anyagi támogatást is, amelyet a kubai rezsim nyújt az Oroszország által Ukrajna ellen folytatott támadó háborúhoz, beleértve a kubai állampolgárok toborzását is.

A szöveg szerint az EU és Kuba közötti politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás nem teljesítette célját. Az állásfoglalás felszólítja a főképviselőt és a tagállamokat, hogy egyértelműen jelentsék ki: amennyiben a rezsim rövid időn belül nem tesz konkrét lépéseket – többek között nem engedi szabadon a közel 1 300 politikai foglyot –, az EU-nak haladéktalanul fel kell függesztenie a megállapodást. A szöveg szerint a humanitárius segélynek közvetlenül az emberekhez és a független vállalkozásokhoz kell jutnia, a kubai állam kizárásával.

A vita a G. pont körül forog. Az elfogadott szöveg ebben azt állítja, hogy a humanitárius válságot „nem külső embargó okozta”, hanem közvetlenül a rezsim működésének következménye. Az S&D és a Zöldek/EFA viszont a vitában az USA-t is felelősnek tartották a válságért. Leire Pajín (S&D) a kubaiak szenvedéseit az amerikai blokáddal és a közelmúltbeli szankciókkal hozta összefüggésbe, és kijelentette: „Az Egyesült Államoknak véget kell vetniük minden, Kubára gyakorolt nyomásgyakorlásnak.” Ugyanakkor kijelentette, hogy a kubai kormánynak végre előrelépést kell tennie a demokratikus reformok terén, és a Kubával kötött megállapodást olyan eszközként védte, amely „nyomásgyakorlásra és előrelépésre szolgál”. Ana Miranda Paz, aki a Zöldek/EFA nevében szólalt fel, kijelentette, hogy a helyzetet nem lehet az amerikai embargó évtizedes kontextusa nélkül értékelni, és hozzátette: „Ami itt történik, az Trump részéről egy kollektív büntetés, amely fojtogatja a kubaiakat.” Mindkét beszéd spanyol nyelven hangzott el, az idézetek le vannak fordítva.

A szöveg tárgyilagosan tárgyalja az amerikai szankciókat a rezsim képviselői ellen, és nem bírálja az USA-t.